Sport

2017.09.06. 19:45

A másodosztálytól búcsúzó Kozármisleny lesz az ellenfele a DPASE-nek

DUNAÚJVÁROS A labdarúgó NB III Közép csoportjának ötödik fordulójában szombaton 18 órakor a Kozármisleny SC együttesét fogadja a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

Az elmúlt heti iváncsai vereséget követően nem a legjobb hangulatban kezdték a heti felkészülést Dobos Barna vezetőedző tanítványai.

- Természetesen elégedetlenek vagyunk a múlt heti eredménnyel, hiszen a győzelem megszerzése volt a célunk, amire lett is volna lehetőségünk. Az első félidőben rendben zajlott, de a szünet után gyengébb teljesítményt nyújtottunk. Az ellenfél tulajdonképpen igazi gólhelyzet nélkül nyerte meg a találkozót. Sajnos mindkét kapott gólt kapushiba előzte meg, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Vaszócsik Viktor sokszor segítette már a csapatot a pontok megszerzéshez. Több lehetőségünk volt még gólszerzésre, de ezekkel nem tudtunk élni. Meg kell említenem, hogy teljesen korrekt játékvezetés mellett játszhattunk. A vereség miatt nehezebben indult hét, még annak ellenére is, hogy jó helyen állunk a tabellán. Persze tudjuk, hogy kiegyenlített a mezőny, ráadásul szombaton az NB II-ből érkezett Kozármislenyt fogadjuk. A lehető legjobb összeállításban szeretnénk pályára lépni, és egyértelműen a győzelem a célunk.

A rutinos védő, Farkas Viktor reálisan látja a csapat helyzetét.

- Minden eredményt csapatszinten kell értékelni. Akkor leszünk igazán jók, ha majd ki tudjuk egymást segíteni, és kijavítjuk a csapattárs hibáit. Közös hibánk volt az előző fordulóban, hogy a második játékrészben nehezen tudtuk a támadó harmadba juttatni a labdát. A hét elején még kerestük a vereség okait, de ezt követően jól "beleálltunk" az edzésekbe. Jó szellemű a társaság, így hazai környezetben szombaton csak győzelem az elfogadható a számunkra.

Optimistán várja a szombati, Kozármisleny elleni összecsapást Barna Zsolt (b), Dobos Barna és Farkas Viktor is Fotó: Ady Géza

A nyáron igazolt Barna Zsolt sem igazán találja a múlt héten elszenvedett vereségre a választ.

- Nehéz az iváncsai mérkőzésről beszélni, mivel szerintem nem a jobb csapat nyerte meg a találkozót. Igaz, a második játékrészben gyengébben játszottunk, de döntetlennél nekünk volt "meccslabdánk", az ellentámadásból viszont betalált az ellenfél. Szombaton a saját játékunkat kell ráerőltetni az ellenfélre.

Az ötödik forduló további párosítása a következő: FC Dabas - Szentlőrinc SE, Mórahalom VSE - Szekszárdi UFC, Makó-Foci Kft. - Iváncsa KSE, Rákosmente KSK - Duna Aszfalt TVSE, SZEOL SC - Hódmezővásárhelyi FC, Budapest Honvéd-MFA II - Vecsési FC, Pécsi MFC - Paksi FC II.

1. SZEOL SC 4 4 0 0 5-1 12

2. Duna Aszfalt VSE 4 3 1 0 11-4 10

3. Dunaújváros 4 2 1 1 6-4 7

4. Paksi FC II 4 2 1 1 5-4 7

5. Szentlőrinc SE 4 2 0 2 5-5 6

6. Rákosmente KSK 4 1 2 1 4-3 5

7. Mórahalom VSE 4 1 2 1 4-3 5

8. Vecsési FC 4 1 2 1 3-3 5

9. Szekszárdi UFC 4 1 2 1 4-5 5

10. Budapest Honvéd II 4 1 1 2 3-4 4

11. Iváncsa KSE 4 1 1 2 3-6 4

12. Kozármisleny FC 4 1 1 2 3-7 4

13. PMFC 4 1 0 3 5-6 3

14. M-Foci KFT 4 0 3 1 3-4 3

15. H.mezővásárhely 4 0 3 1 4-7 3

16. FC Dabas 4 0 2 2 5-7 2

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!